„(Amennyiben) két (kapcsolt) vállalkozás az egymás közötti kereskedelmi vagy pénzügyi kapcsolataikra tekintettel olyan feltételekben állapodik meg, vagy olyan feltételeket szab, amelyek eltérnek azoktól, amelyekben független vállalkozások egymással megállapodnának, úgy az a nyereség, amelyet a vállalkozások egyike e feltételek nélkül elért volna, a feltételek miatt azonban nem ért el, ennek a vállalkozásnak a nyereségéhez hozzászámítható és következésképpen megadóztatható.” / OECD modellegyezmény 9. cikkely / - Transzferár dokumentáció törvényi szabályozás
Az OECD által megfogalmazott szokásos piaci ár elve a magyar transzferár szabályozásban a társasági adóról és osztalékadóról szóló 1996. évi LXXXI. törvény 18.§-ban jelenik meg, eszerint: „a szokásos piaci ár az az ellenérték, amelyet független felek összehasonlítható körülmények esetén egymás között érvényesítenek vagy érvényesítenének”.
A kapcsolt vállalkozások közötti ügyletekben alkalmazott árat – a transzferárat – a Pénzügyminisztérium által kibocsátott rendelet („22/2009. PM rendelet a szokásos piaci ár meghatározásával összefüggő nyilvántartási kötelezettségről) előírásai szerint kell dokumentálni.
Amennyiben kérdése merülne fel, kérjük vegye fel velünk a kapcsolatot. Kollégáink készséggel állnak rendelkezésére!
Adja meg elérhetőségét, és kollégáink visszahívják!